4. rész.

Visszamentünk a motelba, és meghosszabbítottuk a foglalásunkat, pár nappal. Remélem, a fiúk nem akarnak erre az őrültségre több napot rászánni, mert megfojtom őket. Egész végig duzzogtam, hogy miért csinálják ezt velem, de le lettem torkolva, ha nem tetszik, vehetem a sátorfámat, és viszlát. A semmi közepén voltunk, ki tudja hány mérföldnyire Polistól, mi mást tehettem volna. Ki voltam téve ideiglenes útitársaim szeszélyeinek.

A fiúk a motelban átvedlettek elegáns zakóba, és kézbe vették az általam olyan jól ismert FBI-os igazolványukat. Volt egy rakat hamis igazolványuk, már ezzel életfogytiglant kapnának bármelyik börtönben az államokban. Azt inkább nem akarom tudni, mi minden van még a bűnlajstromukon.

- Elnézést, hogy meg merem kérdezni, de velem mi lesz? Malmozok a motelszobában, amíg ti, ki tudja milyen ocsmányságra vadásztok?- vetettem fel a jogos kérdést.

- Van valami elegáns ruhád kéznél?- kérdezte Dean. Sam és én is rámeredtünk.

- Ugye most csak szórakozol velem? Nem elég, hogy itt vadásztok, amikor már rég Polisban kéne lennünk, még be is akarsz vonni ebbe az őrültségbe?- fakadtam ki rá.

- Dean mit mondtam neked az este?- kérdezte szemrehányóan a bátyjától Sam.

- Igen, de hagyjuk itt Beckyt egyedül a motelban? Nem biztonságos, főleg most.- válaszolta, és rámvigyorgott, én pedig legszívesebben képen töröltem volna.

- Dean, ez egy nagyon nagy marhaság. Becky-t is bajba akarod keverni?- kérdezte Sammy dühösen.

- Nem akarok senkit se bajba keverni, de minek legyen itt Becky, amikor velünk is jöhetne?

- Ez egy dolog Dean, de miért kell nekem is hamis igazolványt lobogtatva komoly FBI-osként idióta kérdéseket feltenni?- kérdeztem mérgesen.

- Ezek a csajok, mind korodbeliek voltak, gondoltam szót tudnál érteni a családjukkal. Jobban, mint mi. Empátia Becky, empátia.- kacsintott rám.

- Mert neked abból biztos nem jutott sok, igaz?- kérdeztem csípősen, mire Dean egyből visszavett.

- Becky.- szólalt meg Sammy lágyabb hangon. Nem kényszerítünk semmire. Ha nem akarsz, nem kell velünk jönnöd. Igaz, Dean?- nézett szúrósan a testvérére, mire ő bólogatni kezdett.

Vaciláltam egy darabig. Őrültségnek hatott ez az egész dolog, amit a fiúk csinálnak, mégis valami vonzott ebben. Talán én is kezdtem éppúgy bekattani, mint ők.

-         Rendben. Veletek megyek, de semmi elmebeteg akció, világos?- kérdeztem komolyan.

-         Mint a nap.- felelte Dean, és Sam is bólogatott.

A 3 táskám közül az egyikből csak előhalásztam egy régi nadrágkosztümömet, semmi feltűnő nem volt benne, így a célnak tökéletesen megfelelt. Magamra öltöttem, és elindultunk a helyi seriff hivatal felé.

- Seriff Tray?- szólította meg Dean.

- Igen, én vagyok az. Miben segíthetek Önöknek?- kérdezett vissza.

- Mike Carlston az FBI-től. Ők itt társaim Luke Owen, és Christina Redwood.- nézett ránk, Sam is felmutatta az igazolványát, én is felmutattam…volna, ha megtaláltam volna. Lángvörös fejjel kutattam a táskámban utána. Tudtam, hogy ez lesz belőle! Ez is egy jel, hogy hiba volt igent mondani a fiúknak!- pánikoltam.

- Elnézést, mindjárt meglesz. Egy pillanat.- makogtam, és kiborítottam a táska tartalmát a földre. A 2 fiú már inkább nem is nézte a szerencsétlenkedésemet, a seriff meg készült elnyomni magában a nevetését.

- Hagyjd Bec..uhmm, Christina. A seriff gondolom hisz neked, hiszen látszik, hogy nem most jöttél le a falvédöről.- villantott rám egy cinkos mosolyt Dean, én meg ölni tudtam volna a szememmel.

- Tényleg, hagyja kisaszony.- felelte a seriff.

- Megvan!- mondtam diadalittasan, és felmutattam neki. A seriff bólogatott, és bevezetett az irodájába.

- Az eltűnt lányok ügyében jöttek, igaz? Szörnyű, ami itt történt, ebben a békés kisvárosban. 4 lányt egyszerűen csak elnyelt a föld! És semmi eredmény a nyomozásban. A mérges és csalódott szülök, pedig engem hibáztatnak, amiért nem jártam sikerrel.- magyarázta szomorúan a seriff.

- Meg tudja mondani, mikor kezdődtek ezek az eltűnések?- kérdezte Sam.

- Múlt vasárnap. Akkor tűnt el Diana, utána 2 nappal Vera, majd másnap eltűnt Nelly és ma pedig Lizzy. Ez egy rémálom. Ilyen szörnyűségek csak a nagyvárosokban történnek, de nem itt!.- temette a fejét a kezébe Tray.

- Volt valami közös az eltűnt lányokban? Egy iskolába jártak, baráti kör?- vetette fel Dean.

- azon kívül, hogy mind a 4 lány 25 éves és vöröses hajú volt, semmi közös nem volt bennük, eltérő családból származtak, más nevelést kaptak.- válaszolta Tray.

- Semmi nyom nem maradt utánuk? Bármi, amin elindulhattak volna? Nem észlelt valami furcsát a helyszíneken? Nem érzett furcsa szagot? Mondjuk.. ként?- nézett rá Dean.

- Miért kellett volna nekem kénszagot érezni? Gondolja, hogy elégették őket, vagy valami? Annak nyoma is kell, hogy maradjon Carlston ügynök!- csattant fel a seriff. Én is furcsálltam Dean kérdését, de hirtelen beugrott, amit az apjuk naplójában olvastam. Kénszagot a démonok hagynak maguk után. Dean tényleg komolyan gondolja, hogy démomok elrabolnak 4 lányt? Azt sem tudtam, hogy néz ki egy démon, bár nemigen szerettem volna megtudni.

- Az egyetlen nyom ez a pár agancs darab volt. Senki nem tudta, hogy kerültek oda, hiszen erdő sincs a közelben, de a vizsgálat kimutatta, hogy szarvasagancsok. Mindegyik helyszínen volt belölük 2 kisebb darab. -magyarázta Tray, a fiókhoz ment, és kivett belőle 8 kisebb agancs darabot. Kinézetre tényleg szarvasagancsnak tűntek, mintha egy agancsból törték volna le őket, de túl azonos alakúak és formájúak voltak ahhoz, hogy véletlen legyen.

- Mr. Tray, idefelé láttam, hogy a belváros fel van díszítve. Valami ünnepség van a városban? - kérdeztem. A 2 fiú meglepetten rám nézett. Nem mondják, hogy ők ezt nem vették észre!.

- Ja igen, múlt hét szombaton kezdődött. Ez az ünnepség már szinte hagyomány a városkában, nyárköszöntő rendezvény minden év júniusában. 2 hétig szokott tartani, de lehet, hogy az események miatt berekesztik.- nézett rám szomorúan.

- A lányok érdekeltek voltak valamiben az ünnepség alatt?- faggatam a seriffet. A 2 fiú továbbra is ámélkodva nézett rám. Mi van?- kérdeztem tőlük a szememmel, de csak rázták a fejüket.

- Semmiben. Idősebbek szervezik ezt az egészet, a fiatalok csak újabb indoknak tartják, hogy igyanak. Annyi, hogy a lányokat a belvárostól nem messze látták sétálni- ami közel van az ünnepi sátrakhoz-  utoljára.

- Megmondaná az ünnepség szervezőjének a nevét?- kérdezte Sam.

- Kim Grey. Legyenek tapintatosak vele, az unokahúga az eltűnt lányok között van. Az ünnepség helyszínén megtalálják.- sóhajtott Tray.

- Köszönjük szépen az együttműködését, Tray. – búcsúztunk el a serifftől.

- Fura egy ügy.- állapította meg Sam a kocsiban.

- Nektek mi nem fura?- vágtam vissza vigyorogva.

- Ahhoz képest Becky, hogy most először játszottad a hűvös FBI-ost, egész jól csináltad? Tán van gyakorlatod a „szerepjátékokban”?- vigyorogott rám sokat sejtetően Dean.

- Mosd ki jó alaposan a mocskos fantáziádat, oké?- vágtam vissza.

Megérkeztünk az ünnepségek helyszínére, semmi extra nem volt benne, sátrak voltak bontva a főtéren és egy nagy színpad, ami jelenleg üresen állt. Lampionok voltak felfüggesztve mindehol, és mindenféle kézműves árus kínálta a portékáját. Ami azt illeti, érdekesek voltak ezek az áruk, mindenféle furcsa motívumok voltak beléjük véve, tiszta ezotéria volt az egész, plusz folyamatosan ír zene szólt a hangfalakból. Kim Grey-t a színpad mögött találtuk meg. A nő az 50-es éveiben járhatott, szürke szeme szigorúságot tükrözött, ugyanakkor látszólag teljesen meg volt törve.

-         Kim Gray?- kérdezte Sam.

-         Kik maguk?- érdeklődött cseppet sem kedves hangnemben a nő. Bemutatkoztunk neki. A nő végigmért minket gyanakvóan.

-         Szóval az FBI, huh? Már jártak itt egyszer a hét elején, amikor szegény Diana eltűnt. Szöszmötöltek egy kicsit a városban, nagy okosan megállapították, hogy biztos „rossz társaságba” keveredett az unokahúgom, és el lett intézve az ügy. Csak nem belátják, hogy tévedtek?- kérdezte szúrosan.

-         Újabb bizonyítékok kerültek elő.- felelte Sam.

-         Ugyan miféle bizonyítékok? Pár agancsdarab?- vetette oda gúnyosan. A hideg futkosott a hátamon ettől a nőtöl.

-         Mrs. Gray! Mikor látta utoljára az unokahúgát?- kérdezte Dean.

-         Pénteken. Fel volt dobva, hogy végre megint lesz egy kis élet ebben a „porfészekben”, ahogy ő nevezte, az ünnepség miatt. Nagyon várta már, és segített a szervezésben is.- válaszolta.

-         A többi eltűnt lányt ismerte Ön vagy az unokahúga?- kérdeztem.

-         Csak látásból ismertem őket, és Diana se ismerte, ők a felsőbb körökben mozogtak.- húzta el a száját Kim.

-         Ez az ünnepség..mióta van? És pontosabban mit ünnepelnek?- kérdezte Sam.

-         Már magam sem tudom, de ez az ünnepség mindig hozzátartozott a városhoz. A nyár újbóli beköszöntét ünnepeljük vele. Mindig sok látogatónk van, a többi városból is.- mondta Kim, és először láttam mosolyt az arcán.

-         Már elnézést, de a nyári ünnepekhez kissé szokatlan, ühmm, dekorációkat használnak. Érdekes motívumokat látok mindenféle, és sok ír zenét is hallok.- vetettem fel.

-         Ohh, igen, ezzel a városalapítókra is emlékezünk, ők írek voltak, és régi ír motívumokat is felhasználunk díszítésképpen.- magyarázta.

-         Értem.- bólogattam. A fiúknak se volt több kérdése, így elbúcsúztunk Kimtől is, és visszamentünk a motelbe.

A recepciós csaj csak előkerített egy pótágyat, hála a tegnap esti kirohanásomnak, így nem kellet a fiúkkal egy ágyban aludnom, kényelmesen elférhettem a saját kis ágyikómban. Sam egyből nekiült tanulmányozni az agancsokat, én az ágyon feküdtem, és egy propektust olvastam az ünnepélyről, Dean pedig a pisztolyát tisztogatta.

- Hé, Sammy! Ha annyira tetszik az az agancs, tűzd a fejedre, ezekkel és a boci szemeiddel te lennél az új Bambi. Óriás kivitelben.- szólt oda Dean vigyorogva az agancsokat elmélyülten tanulmányozó öccsének, mire ezt Sammy egy pofavágásal jutalmazta.

- Ezek a kis agancsok.. mintha összeilleszkednének valahogy. De nem tudom, hogy.. Próbálgatom őket..de..- pakolgatta az asztalon a darabokat. Ez az én érdeklődésemet is felkeltette, és odamentem hozzá segíteni, hátha ketten többre megyünk. Dean egész jól mulatott arajtunk, nagyokat kortyolva a söréből. Addig-addig próbálkoztunk, amíg az agancsok egy fura szimbólummá álltak össze egy szemvillanás alatt, és sűrű fekete füst jött ki az agancsminta közepéről. Sammyvel megszólalni se bírtunk, csak néztünk megrökönyödve a formát, ami továbbra is egységes maradt, és a fekete füst is abbamaradt.

- Azt a rohadt..- sziszegte Dean a fogai között, és azonnal kézbe vette a szimbólumot.

- Dean, ne!- szóltam idegesen, de rám se hederített.

- Nyugi van már. Semmi gond. Jéghideg, fogd meg.- adta a kezembe. Tényleg, szinte fagyo volt. De hogy lehet ez, az előbb szinte lángolt.

Sammy nem tétlenkedett, azonnal felcsapta a laptopját, és kutatni kezdett a neten. Én lerajzoltam a mintát egy papírra, és a helyi könyvtár felé vettem az utamat, hátha sikerrel járok.

-         Még szerencse, hogy két könyvmoly is van a közelemben, megkíméltek a kutatómunka fáradalmaitól.- hallottam még távozáskor Dean hangját.

2 órát töltöttem a könyvtárban, de semmi eredménye nem volt. Kérdezősködtem pár embertől, hátha tudnak segíteni, de többnyire ferde szemmel néztek rám. Csalódottan tértem a motelbe vissza, ahol a fiúk újabb rossz hírrel fogadtak. Az 5. lány is letűnt, ma délután, de ezúttal a rendőrség nem talált agancsdarabkákat a helyszínen. Alig akartam hinni a fülemnek.

- Gondoljátok, hogy azért tűnt el a lány, mert megpiszkáltuk ezt az izét?- mutattam a szimbolumra. A fiúk arcán értetlenség ütközött ki.

- De eddig nem volt nálunk, mégis eltűntek a lányok.- kontrázott Dean.

- Milyen érdekes dolgokat találtam én most.- mondta Sammy a laptopjáva bújva. Ez a szimbólum. Ősi kelta eredetű.  A legenda szerint az egyik kelta főisten, Charún egyik szimbóluma ez. Az ő nevéhez kötötték a megújulást, a termékenységet, és a folyamatosan változó évszakok ciklusosságát. – magyarázta Sammy. Deannel elhűlve néztünk egymásra.

- Mit mondtál? Az évszakok változását? Mit mondott az a Kim? Most ünneplik a nyár eljövetelét? Csak nekem tűnik ez baromira gyanúsnak?- kérdezte Dean.

- Úgy érzem, meg kell látogatnunk megint Gray asszonyságot.- válaszoltam.

Kim nem volt az ünnepségen, az alkalmazottak szerint egész nap nem látták. Másnap az  utunk a város polgármesteréhez vezetett. John O’ Connel egy pufók, nagyhangú pasas volt, aki elképesztő szagot árasztott magából, nem is tudtam hova tenni, olyan édes-kesernyé volt, mintha egy liter parfümöt öntött volna magára. Próbáltunk minél hamarabb túlesni a vele való beszélgetésen, sok mindent ő sem tudott ahhoz hozzárakni, amit eddig mi is tudtunk. A motelben próbáltunk rájönni valahogy a dolgokra.

-         Szóval, itt van nekünk egy agancs medál, egy ősi kelta hablaty, és 5 eltűnt lány. Már ettől megfájdul a fejem.- feküdt el az ágyon Dean.

-         És mi van, ha a lányokat akarják feláldozni, ennek a .....Charúnnak?- vetette fel Sam.

-         Ez se hangzik jobban.- vontam meg a vállam.

-         Te talán tudsz jobbat, mi? Mert ha igen, meghallgatom a te verziódat is.- osztott ki Sam, és én erre nem tudtam mit reagálni. Elegem volt ebből az egészből.

-         Ma este lesz a záróünnepség.- feleltem sóhajtva.

-         Ezt honnan tudod?- kérdezte Dean.

-         A mai újág címlapján láttam. Ha én valami ijesztő ritusra készülnék, tuti ma dobbantanék.- néztem rájuk.

-         Azt se tudjuk, hogy ki és mit akar ezzel a Chan akármivel!!- fakadt ki Dean.

-         Beckynek valahol igaza van. Záróünnepség, ha eddig nem csináltak semmit ezzel az istenséggel, nagy a valószínűsége, hogy a fináléra tervezik. Én azt mondom, egy próbát megér. Ha nem, elhúzunk innen.- javasolta.

-         Hmm… fura, Sammy. Te nem vagy olyan, aki egykönnyen feladja a dolgokat.- mondta komoly hangon Dean.

-         Akkor most mi legyen? Megyünk este „bulizni”?- tereltem el a témát. Sam vonakodva belement, de Dean sokáig csak bámult rám.

-         Mi az? Elkenődött a szemfestékem, vagy mi?- értetlenkedtem.

-         Hány éves is vagy, Becky? 25 igaz? És vörösesbarna a hajad.- mondta elgondolkodva. Egy pillanatig nem értettem mire céloz, aztán leesett minden.

-         Nem! Teljességgel ki van zárva! Megőrültél? Csalinak akarsz használni?!- kiabáltam dühösen.

-         Dean, elment az eszed! Még mi sem tudnánk, hogy mit kell ilyen helyzetben csinálni, nemhogy Becky!- korhalta le Sam a tesóját.

-         Van jobb ötlet? Így biztosra mehetünk, hogy felbukkan valami az ünnepségen. Azon csodálkozom, hogy eddig nem eredt Becky nyomába.- válaszolta magabiztosan.

-         És mi van, ha elég volt ennek az akárminek 5 áldozat, és egy nagy büdös semmi nem lesz ma?! Azért, mert én nem vagyok vadász, nem kell kihasználni az embert!- dühöngtem.

-         És ha megidézik Charúnt, mit csinálsz, Dean? Azt se tudjuk, hogyan kell elintézni!- vágta a fejéhez Sam.

-         Hanyag eleganciával. Becky, te csak „biztosíték” lennél. Ott lennénk melletted. Ha bármi történne, megoldanánk. Akár sikerül, akár nem, holnap reggel eltűnnünk innen, elviszünk Polisba, és elfelejtjük egymást. Gondolj az eltűnt lányokra, és a családjukra.- győzködött Dean. Samre pillantottam, várva, hogy „kiment”, de Sam is mintha kezdené beadni a derekát Deannak. Rájuk néztem, és odaszóltam:

-         Elmentek ti a picsába, átvitten, meg úgy általában!- kiabáltam, és beviharzottam a fürdőszobába.

-         Ezt vehetem egy igennek?- hallottam Dean hangját kintről.

Utáltam ezt az várost, mindent utáltam, de főleg a fiúkat. Hogy lehetnek ennyire szemetek?- dühöngtem, és megnéztem a tükörképemet. Azok a lányok is hasonlóképpen nézhetnek ki…és most ki tudja, mi lehet velük. Fene essen Deanbe, tudja, hogy nem tudok elmenni szó nélkül más emberek szenvedése mellett. Ha megteszem ezt nekik, akkor hamarabb vége lesz ennek a rémálomnak. Pár perc gondolkodás után kijöttem a fürdőből.

-         Benne vagyok. De ha bármi bajom esik, én seggberúglak titeket!- sziszegtem oda. Deant láthatólag teljes elégedettséggel töltötte el a hír, Sam már óvatosabb volt. Ismét bevonultam a fürdőbe, hogy elkészítsem magam. Hajamat leengedtem, és kisminkeltem magam. Egy elegáns fekete ruhát vettem fel, amit oldalt 3 strasszpánt díszített. Kijöttem, és a hatás nem maradt el.

-         Azta…mindenit, Becky! Nagyon..csinos vagy!- mondta elismerően Sam.

-         Dögös..és nagyon szexy.- kacsintott rám Dean.

-         Ha már az életemet kockáztatom értetek, adjuk meg a módját.- feleltem cinikusan, de jólesett az elismerés.

-         Ilyen sokat érünk neked? Mindjárt elsírom magam a meghatottságtól.- válaszolta Dean teátrálisan a szívéhez kapva. Lökött.

-         Fel vagytok készülve…mindenre?- néztem rájuk. Bólogattak, de nem túl meggyőzően.

A kocsi felé menve Dean egy hatalmasat zakózott az egyik nagyobb kődarabban.

- Dean, ha nem a fenekemet bámulnád, talán nem az én testi épségemért kellene aggódni.- kacsintottam rá vigyorogva.

Odaérve a belvárosba, már rengeteg ember táncolt, mulatott, a lampionok égtek, ír whisky-t szolgáltak fel, és minden olyan…ír volt. Sammyre már az első percben rábukott egy gizda, 30-as évei végén járó nő, akinek vörös szeplők borították az arcát, és azonnal a táncparkett felé húzta. Sam némán segítségért kiáltott, de széttettük a karunkat.

-         Hajrá, Romeó! Ne tégy semmi olyat, amit én sem tennék!- szólt be Dean.

-         Sajnálom, Sammy! Ezt hívják bosszúnak!- vigyorogtam rá, és lehúztam egy pohár whiskyt.

Míg Sammy a „végzet asszonya” kegyeit élvezte, Deannel kicsit körbenéztünk a terepen, de semmi gyanúsat nem láttunk. Jó pár whisky is lement a torkunkon, aminek hatását mindketten kezdtük megérezni….

-         Szóval, Becky.. Mi jót fog csinálni egy olyan szép lány mint te, egy olyan nagyvárosban, mint Polis?- kérdezte Dean kissé akadazó nyelvvel.

-         Ki mondta, hogy egyedül vagyok? Minden ujjamra akad egy pasi! Én mondom..hukk..neked.- mondtam vihogva, mint egy kis tini fruska.

-         És nem akadna…. még hely.. ott nekem is?- lépett közelebb hozzám ingatag léptekkel, és a számhoz hajolt.

-         Talán.. ha nagyon igyekszel…- mondtam kacéran, és közelebb léptem hozzá. Már éppen megcsókoltuk volna egymást, amikor egy ideges krákogást hallottunk.

-         Sammy! Drága öcskös! Hol hagytad a leendő sógornőmet?- kérdezte röhögve Dean.

-         Isteni..finom ez a whisky, Sam. Ne légy ilyen merev, igyál.- kínáltam kuncogva itallal, de ellökte a kezem.

-         Míg ti itt szórakoztok, kiderítettem pár infót Shiobantól.- felelte feszülten.

-         Szóval neve is van? Ez már haladás.- vágta oda Dean ironikusan.

-         Befognád? Szóval Shioban felmenői írek voltak, és elég sokat tud a város történelméről. Ír bevándorlók alapították a várost, még az 1870-es években, találjátok ki milyen dátumot használták a város szentelésekor. Charún isten napját. Charún isten a kelta mitológiában agancsos istenként is ismert, az évszakokat, és a termékenységet kötötték hozzá. Most kapaszkodjatok meg, a régi napfordulók idején 6 fiatal lányt áldoztak fel a tiszteletére, hogy a gyerekre vágyó anyák megfoganjak, és a föld is jó termést hozzon.

-         Mi?- kérdeztem hitetlenkedve, és egyből kezdett kitisztulni a fejem.

-         Most jön a lényeg. Tudjátok, mi volt Cold Water eredeti neve? Fuer Uisce.

-         És ettől hanyatt kell dobjuk magunkat?- kérdezte Dean cinikusan.

-         Ez a név a cold water tükörfordítása…keltául.- nézett ránk meggyőzően.

-         Ohhh, hogy a francba!- mondta mérgesen.

-         Ez a város a kelta mitológiák melegágya. És úgy látszik, valaki nagyon beleásta magát a témába.- felelte Sam komolyan.

Már éppen válaszolni akartam, amikor nem messze a főtértől megláttam egy pislákoló lila fényt. Szólni akartam a fiúknak, de egyszerűen nem jött ki hang a torkomon. A fény egyre erősebb lett, furcsálltam, hogy a többiek nem veszik észre. Szinte hívogatott ez a ragyogás, a lábaim egyre közelebb és közelebb vittek hozzá. Hományosan hallottam, hogy a fiúk szólítanak, de semmire nem voltam képes reagálni. Már majdnem elértem a fényforrás, amikor iszonyú fejfájásom lett, és teljes sötétség borult rám……