3. rész.

Már fél napja vagyok úton a fiúkkal, és megbeszélésünk szerint Indianapolis előtt egy kis városkában válunk el egymástól, mert nem akarnak nagyon a nagyvárosi dugóban araszolgatni. Felajánlottam nekik, hogy kifizetem az útiköltséget, de hiába győzködtem őket nem akarták elfogadni, mondván ők nem pénzért dolgoznak. Erősen reméltem, hogy nem „természetben” akarják majd a fizetséget, de ha azt akarnák, már rég megtették volna, plusz, nem tűnnek perverz alakoknak.

Ez idő alatt jó pár dolgot sikerült megtudnom róluk, hogy kicsodák ők. A kansasi Lawrence-ből jöttek, ott is születtek. Édesanyjukat, Maryt, 1976-ban megölte egy bizonyos Azazel nevezetű démon brutális körülmények között. Ekkor Dean 4 éves, Sam csak pár hónapos volt. Apjuk, John ezután döntött úgy, hogy a nyomába ered a démonnak, és más természetfelettinek.

-         És nem lehet az, hogy csak baleset volt? Tragikus tűzeset?- kotyogtam közbe.

-         Szerinted az tragikus baleset, ha valaki feltapad a plafonra, a hasából csöpög a vér és hirtelen lángra gyullad?- nézett rám csúnyán Dean, és én jobbnak láttam elhallgatni, és a halottakat megemészteni.

Visszatérve a srácokhoz, elég nomád gyermekkoruk volt, állandóan úton voltak John vadászatai miatt, és a fiúkat is a vadászatra tanította. Szerintem nem normális dolog, hogy egy apa foci helyett a puska használatára tanítja a fiait, és ezzel a „kiképzőtáborral” megmérgezi a gyerekkorukat. De látva, hogy Dean mennyire dühbe gurul, ha az apját említem, jobbnak látom csendben maradni.

Sam nem is bírta sokáig ezt az életét, középiskola után úgy elhúzott oltári nagy balhék után a Stanfordi egyetemre, mint a vadliba. Dean az apjával maradt, és folytatták a vadászatot. A 2 testvér 2 évig nem találkozott egymással, amikor hirtelen eltűnt John, ekkor Dean felkereste Samet, hogy segítsen neki megtalálni az apjukat. Belecsöppentek egy szellemhistóriába, de a vadászat után Sam vissza akart térni az egyetemre, illetve Jessicahoz, a barátnőjéhez, de szörnyű vége lett a dolognak, mert Jess is úgy halt meg, mint az anyjuk, Sam szeme láttára.

-         Sajnálom.- mondtam letörten, mire am szomorúan bólogatott.

Sam bosszúra szomjazott, így felülkerekedtek a fiúk, hogy a Chevyvel beutazzák majdnem az egész államokat, az apjuk után kutatva, és hogy leszámoljanak a démonnal. 1 éve meg is találták az apjukat, de súlyos balesetet szenvedtek, aminek nagy ára volt. Dean élet-halál között lebegett, mire John alkut kötött Azazellel, hogy megmentse a fiát. Az ő élete a fiáért cserébe. Ezt már nem bírtam tovább hallgatni, és könnyes szemmel kinéztem az ablakon az elsuhanó fákat bámulva. Borzalmasan összetörtek a fiúk, főleg Dean, de folytatták a vadászatot és a kutatást Azazel után, új ismertségek is kialakultak, és az apa szerepet átvette Bobby Singer, egy tapasztalt vadász, a család régi jó barátja. Végül sikerült a démont jégre tenni 2 hónapja, de az előzményei se voltak semmik. Elrabolta Samet, és több más fiatallal együtt egyfajta „túlélőversenyt” kellett játszaniuk, ami véresen komoly volt, hiszen a játék alatt elég megcsappant a létszám, hogy finoman fogalmazzak. A verseny fődíja, a démonhadsereg vezetése lett volna. Megütötték volna vele a lottó főnyereményt…- gondoltam ironikusan.

Dean elmondása szerint szinte az utolsó utáni pillanatban mentette meg Sammyt, de egy kapu kinyitásával rengeteg démon szabadult ki, van munkájuk bőven azóta a fiúknak.

Apropó Sam.. Samnek van pár fura képessége, ami az utóbbi időben jelentkezett nála. Előre lát bizonyos dolgokat, illetve gyenge telepatikus képességekkel is rendelkezik. Nem mindig jelentkeznek nála, de megvannak.

-         Szóval Sam a „szörnyjelző”?- kérdeztem. Mindketten hátrafordultak.

-         Hogy micsoda vagy én?- kérdezte Sam ledöbbenve.

-         Hát..tudod..előre látsz dolgokat, ahol valami baj nem lesz nemsokára, és ez alapján felkeresítek azt a helyet, és ott vadásztok.- magyaráztam.

-         Könnyű ilyen gyorsan véleményt mondanod. Neked ez valami hókusz-pókusznak tűnik, de nekem az életemet keseríti meg!- fakadt ki mérgesen Sam.

-         Sajnálom…én nem akartalak megbántani, csak az elmondásod alapján arra következtettem, hogy előre látsz dolgokat.- mentettem ki magam.

-         Ez nem jóslás. Sokszor csak képeket látok, nagyon erős megérzéseim vannak, nem azt látom, hogy éppen egy vendigo garázdálkodik az erdőben.- folytatta még mindig dühösen Sam.

-         Vendigo?- csodálkoztam.

-         Egy nagyon ocsmány fenevad szerű lény. Az ősi indián kultúrából származik. Régen vadásztunk rá.- mondta Dean elmerengve.

-         Itt van az édesapánk naplója, ha sok mindent meg akarsz tudni a természetfölöttiről, ez kötelező olvasmány.- dobott hátra Dean egy bőrkötésű könyvecskét.

Belelapoztam és teljesen elámultam a tartalmától. Egyfajta „rémségek kicsiny könyvének” tűnt az egész, volt benne minden amivel a gyerekeket szokták ijesztgetni. Szellemek, démonok, zombik, boszorkányok, ősi szörnyek, átkok és persze az elmaradhatatlan vámpírok. Nesze neked Edward Cullen… Ha ezt filmesítenék meg a Twilight könyvek helyett, az évezred horrorfilmje lenne, a fiúkkal a főszerepben. Teljesen belemerültem a napló olvasásába, így legalább nem zaklattam a fiúkat a felesleges kérdéseimmel, amiből már biztos elegük van, és ezerszer elátkozták már azt a pillanatot, amikor felajánlották, hogy elvisznek Polisba.

-         Ti nem vagytok kajásak? Nekem kilyukad a gyomrom.- mondta Dean, és leparkolt egy gyorsétterem előtt.

-         Ha nem ennél annyit Dean, kétszer gyorsabban odaérnénk mindenhová!- fakadt ki Sam.

-         És ez azt jelentené, hogyha nem kellene annyit megállni Dean gyomra miatt, hamarabb le tudnátok engem szállítani, és megszabadulni tőlem?- kérdeztem pajkosan a kocsiból kiszállva.

-         Nem, egyáltalán nem erről van szó, Becky. Örülök, hogy van egy kis társaság a kocsiban, az igazat megvallva, már unalmasan folyamatosan a bátyám képét nézni.- mondta vigyorogva Sam, mire egy nyakleves lett a jutalma Deantől.

-         Most jöttök, vagy nem? Éhen halok!- mondta panaszos hangon Dean.

Az étterem nem volt valami nagy durranás, de isteni hamburgerük volt, Deannel egyetemben kettőt legyűrtünk, mondhatni megvacsoráztunk, mert későre járt az idő. Dean 2 hamburger az étterem szingli csajainak csapta a szelet, de nem igazán értékelték a csajozós dumáját. Sam szerint ez csodaszámba megy, mert mindig szokott akadni valaki a horogra. Elnézve Deant…nem csodálom.

-         És te nem csatlakozol a bátyádhoz?- kérdeztem mosolyogva.

-         Most nincs szükségem senkire, voltak futó kapcsolataim Jess halála után, de most úgy érzem, hogy nem tudnénk normális kapcsolatban lenni. Ilyen életvitel mellett meg képtelenség, Dean persze pont ezt élvezi, a kötetlenséget.- intett a fejével a bátyja felé.

Ki is nézem ezt Deanból. Nem az a fajta típusnak tűnik, mint aki sokáig kibírja egy nő mellett. A két testvér között nem is lehetne nagyobb ellentét. Dean a macsó, forrófejű, vagány típus, míg Sam befelé fordulónak, érzékenyebbnek léleknek tűnik nekem..eddig.

-         Csodálom, hogy veled még nem kezdett ki.- mosolygott Sam

-         Dean? El is törném mindkét kezét, és ott helyben kikasztrálnám.- vágtam rá a választ.

-         Miért? Esetleg vár rád valaki? Mondjuk Indianapolisban?- érdeklődött.

-         Az égvilágon senki. Fél éve lett vége egy komoly kapcsolatomnak, a srác egyszerűen kisétált az életemből, egyik napról a másikra, szó nélkül. Hónapokig úgy jártam, mint egy élőhallott, a kétség meg a folyamatos „Miért?” kikészítettek. De most már eljutottam oda, hogy túlléptem. Már hidegen hagy, hogy mi van vele, az ő döntése volt ez. Talán egyszer kapok magyarázatot a miértre.- meséltem neki.

-         Itt maradunk éjszakára srácok.- jött vissza az asztalhoz Dean.

-         Na mi az, kapásod van ma estére?- incselkedtem.

-         Nem harapnak a halak. Hullafáradt vagyok, és aludnom kell. Van a közelben egy motel, ahol megszállhatunk, mi pedig támogattuk ezt az ötletet.

A motelben kiderült, hogy csak kétágyas szobáik vannak, és se matracot, se pótágyat nem tudnak biztosítani, hiába vetették be a fiúk a csábos tekintetüket, nem lettünk előrébb.

- Bár ha összetolnátok a két ágyat simán elférnétek rajta hárman. Akár egy ágyban is simán.- nézett rám a csaj sokat sejtetően. Megáll az eszem! Ezt azt hiszi, hogy azért jelentkezünk be egy éjszakára, hogy lenyomjunk egy „édeshármast” egymással?! A srácok arcára is a totális megdöbbenés ült ki.

- Na ide figyelj kisanyám! Szerinted úgy nézek én ki, mint egy kis útszéli, aki azért jön be ebbe a lepukkant motelbe, hogy egy menetet lezavarjon? Mit gondolsz, vajon miért kértünk pótágyat? Hogy extrém pózokat próbáljunk ki a szobában, mert két ágy nem is elég?- ennél a mondatomnál Dean felkapta a fejét- Csak arra kértünk, hogy szerezz valami pótágyat, de te még erre is képtelen vagy, és még a tetejébe tuskó is vagy. Csak nem a te titkos fantáziád lett hirtelen ezzel a két sráccal egy körre elmenni?- osztottam ki a csajt, aki köpni-nyelni nem tudott, de abban a pillanatban nekiállt előkeresni egy pótágyat. A fiúk felé fordultam, akik megkövülten álltak.

- Ez szép volt Becky.- kacsintott rám Dean.

- Felvágták a nyelved, kisasszony.- tette hozzá Sam.

A csaj az én leteremtésem ellenére se jutott eredményre, kifogytak a pótágyakból teljesen. Végül csak kivettük a kétágyas szobát, és tanácskozni kezdtünk.

- És mi lenne, ha én kint aludnék a kocsiban?- vetettem fel az ötletet.

- Eszedbe ne jusson! Félholtra fagynál odakint, meg hogy nézne ki az, hogy mi itt a meleg szobában vagyunk, te meg a kocsiban fagyoskodsz?- ellenkezett Dean.

- Aham. Az én testi épségem érdekel, vagy inkább attól félsz, hogy lenyúlom a „babydet”?- kérdeztem.

- Miről beszélsz? Higyj nekem, rohadt hideg van ilyenkor. A slusszkulcs meg nálam van.- vigyorgott Dean. Már vissza akartam szólni, csak azért is, de Sam újabb ötlettel jött elő.

- És ha behoznánk a takarókat, és a földön aludnék?- érdeklődött. Lenéztem a padlóra. Merő sár és kosz volt, és néha-néha egy-egy bogárfaj megjelent rajta.

- Sam! Most komolyan. Tényleg ezt akarod?- mutattam le a padlóra. Sam elhúzta a száját, rámnézett, és megrázta a fejét.

- Rendben, toljuk össze a két ágyat, elég nagynak tűnik három embernek is.- sóhajtottam. Dean kajánul elvigyorodott.

- Te csak ne tömjénezd magad, jó? Ha egy centire is átjöttök az én térfelemre, azon nyomban itthagylak benneteket, és gyalog indulok útnak!- mondtam ellentmondást nem tűrően és elindultam zuhanyozni.

A tus alatt hallottam, ahogy a srácok az ágyat tolják össze. Kár, hogy nincs velem egy háló, az megfelelő választófal lenne. De miért tartok én attól, hogy egy ágyban kell aludnom velük? Holnap este, vagy holnapután már úgyis búcsút intünk egymásnak. Sajnálom, hogy ilyen hamar véget fog érni a közös útunk, mert megkedveltem a srácokat, bármilyen őrültségeket is csinálnak. Az én tudatomat is átformálta rendesen az ő történetük, és hogy léteznek ezek a dolgok. Ha véletlenül összeakadnak valami ocsmánysággal közülük, legalább tudom, kiket kell hívni. Törülközés közben hallottam, hogy beszélgetnek a fiúk a szobában.

- Belevaló csaj Becky.- mondta Dean.

- Aham.- válaszolta Sam egykedvűen.

- Nem hittem volna, hogy gondolkodás nélkül, minden gyakorlat nélkül lelövi azt a szellemet. Még akár jó vadász is válna belőle.- fejtegette Dean. Vadász?! Én? Soha, de soha.- gondoltam magamban megrökönyödve.

- Ezt az őrültséget felejtsd el! Az ezért gyerekkorunk, sőt az egész életünk ráment, hogy a legjobbak legyünk Dean! És nézd meg, micsoda áldozatokat kellett hoznunk ezért! Tudod miről beszélek! Őrültség volt a részedről ez az egész! Ha akarsz valamit Beckytól, most menj rá, amíg itt van, bánom is én, de ne szervezd be őt is vadásznak! Így is fel van forgatva az élete, ne tegyük mi is még jobban káosszá!- mondta mérgesen Sam.

- Nyugodj már le Sammy! Én csak megemlítettem, hogy nem rezzelt be egy szellemtől, és talpraesett csaj! Tudom nagyon jól, hogy milyen ez az élet, és milyen gond van a vállamon, nem kell mindennap emlékeztetned rá!- fakadt ki Dean.

Csendben hallgattam a Winchester vitát, de jobbnak láttam, ha félbeszakítom őket, mielőtt egymásnak esnek.

-         Szabad a fürdő!- mondtam csicseregve.

A fiúk is elmentek zuhanyozni, majd lefekvés előtt egy kis „helyreigazítást” tartottam nekik.

- Ez itt az én térfelem, csakis az enyém! Ha ezt egy centivel is át mertek jönni, ne csodálkozzatok, ha reggelre hűlt helyemet találjátok!- mondtam szigorúan, és egy képzeletbeli vonalat húztam a lepedőre. A fiúk bólogattak.

Én aludtam az ágy baloldalán, Sam a jobbján, Dean pedig középen feküdt. Aludni szerettem volna, de Sam és Dean párszor összeveszett a takarón, és Sam panaszkodott, hogy Dean állandóan megrúgja.

-         Elég legyen már fiúk! Komolyan mondom, mint két óvodás! Alvás!- parancsoltam rájuk.

-         Igenis, tan’tó néni.- nyögte be Dean. Pár pillanatig csend volt, aztán kibukott belőlem a nevetés, ami átragadt a két fiúra is. Pár percig röhögtünk a semmin, mint valami idióták, aztán szép lassan elaludt mindenki.

Dean megtartotta a távolságot, és egyszer sem jött át, viszont hajnalban arra ébredtem, hogy forgolódik mellettem, zihál, és motyog valamit. Felkeltem, láttam, hogy verítékben úszik és zihálva motyog valamit.

-         Dean! Dean!- szólítgattam.

-         Ne…ne..Sammy! Sajnálom! Én…nem..nem akarok lekerülni oda!- motyogta.

-         Dean, ébredj fel!- pofozgattam meg az arcát, mire felriadt. Hirtelen nem tudta hol van, és bambán nézett rám.

-         Minden rendben van Dean. Minden rendben.- suttogtam, és a hátát simogattam.

-         Mi?- nézett rám kómásan.

-         Csak rosszat álmodtál. Hozzak neked egy pohár vizet?- kérdeztem, de ő megrázta a fejét, és visszafeküdt.

-         Igen..csak egy rossz álom volt. Jóéjt Becky.- mondta halkan, és vissza is aludt.

A hajnal további része nyugodtan telt el. Mikor felébredtem, a nap besütött a roló redői között. Éreztem, hogy egy kéz pihen a derekamon. Megfordultam, hogy leteremtem Deant, de olyan mélyen és édesen aludt, hogy nem volt szívem hozzá. Este nem sokat aludhatott a rémálma miatt, gondoltam hagyj aludjon. Sammy is mélyen aludt mellette. Levettem Dean kezét a derekamról, és felkeltem. Fél 11-et mutatott az óra. Nagyon kevés az esély, hogy ma odaérjünk Indianapolisba. Hagytam a fiúkat tovább aludni, ahogy elnézem őket, nem sokszor pihenik ki magukat rendesen. Engem meg semmi nem vár Polisban időre, szóval ráérünk. Elmentem a boltba, bevásároltam, és készítettem reggelit magunknak. Fél 12 volt, mikor Dean felébredt.

- Jó reggelt! Vagyis jó délelőttöt!- mosolyogtam rá.

- Mi van?- nézett kómásan a homlokát dörzsölve.

- Azt a rohadt életbe! Sammy kelj fel!- pillantott az órára, és Samet keltegette.

- Igen, pontosan ennyi az idő. Én is nemrég keltem fel, meg nem akartalak felébreszteni titeket, nem tudtam, meddig szoktatok aludni.- válaszoltam.

- Ühüm. Semmi baj.- ásított egyet.

- Jól vagy amúgy, Dean?- kérdeztem. Furán nézett rám.

- Este rosszat álmodtál. Sokat forgolódtál, ziháltál és motyogtál.- világosítottam fel.

- Ja..persze. Bocsi, hogy felkeltettelek.- válaszolta.

- Gond egy szál se. Sűrűn van rémálmod?- kérdeztem.

- Néha-néha. És miket motyogtam álmomban?

- Sammy nevét mondtad sokszor, illetve a nem-et. És párszor mondtad, hogy nem akarsz lemenni oda.- válaszoltam.

- A-haa. Lehet, nem kellene ennyit zabálnom lefekvés előtt, és megúsznám az ilyet.- zárta rövidre a témát.

Időközben Sam is felkelt, megreggeliztünk, összepakoltuk a cuccainkat, és elhagytuk Neville városkát. Pár óra múlva már egy Cold Water nevű kisvárosban kávéztunk. Sammel egyetemi anekdotákat meséltünk egymásnak jókedvűen, Dean a neten lóg a helyi híreket olvasva.

-         Szerintetek nem fura az, hogy egy héten belül a harmadik fiatal lány tűnik el a városból?- kérdezte Dean fel sem nézve a monitorról.

-         Július van, nyár, biztos be vannak zizzenve.- vigyorogtam.

-         Zizzenve?- nézett furán Dean.

-         Te is be szoktál zizzenve Dean, ha dögös csajokat látsz.- vetette oda Sam Deannek, mire felkacagtam.

-         És az se furcsa, hogy minden nyom nélkül tűntek el, mind 25 éves, és mind vöröses hajú?- kérdezte Dean.

-         Biztos egy őrült pszichopata garázdálkodik. Ugye nem vadászni akartok, ugye nem?- néztem rájuk, de nem figyeltek rám, mert mind a ketten a netet nézték. Rosszat sejtek..

-         Az eltűnt lányok után semmilyen nyom nem maradt, kivéve…. egy agancsmaradványt, és egy bonyolult írásjelekből álló pár betűs szó, amit nem sikerült lefordítani. A helyi seriff szerint ki van zárva a vadállatok támadása.- olvasta fel a cikket Sam.

-         Nekem ez az egész nem tetszik.- szóltam közbe

-         Ja..nekem se.- vágta rá Dean.

-         Nem úgy értem. Egy különös ügy, itt vagytok ti, és mi következik ebből? Hogy megint akció lesz.- mondtam karba tett kézzel.

-         Ugyan! Megígértük, hogy nem lesz vadászat, és nem is lesz.- vigyorgott Dean, és lecsapta a laptopot.

-         Hiába ismerlek csak rövid ideje titeket, tudom, hogy nem bírjátok ki. Ez a vigyor is nagyon ismerős. Ez az „ugyan baby, tudom, hogy élvezni fogod te is” vigyor. Megegyeztünk valamiben. És jut eszembe.. kicsit megszegted az esti szabályt.- mondtam csípőre tett kézzel. Sam már sunyin mosolygott.

-         A kezed a derekamon volt reggel. Nem nagyon, de ott volt.- mosolyogtam pajkosan.

-         Nagyon sajnálom. Tudod a tudatalattim rosszalkodott.- vigyorgott rám kajánul.

-         Fene enné meg azt a tudatalattit.- évődtem vele.

-         Na szóval.. ígértetek nekem valamit az utazás előtt fiúk.- kezdtem bele a mondtaba, de nem tudtam befejezni, mert egy 50 év körüli nő rontott be a kávézóba, és keservesen kiabálni kezdett.

-         Eltűnt! Az én..az én drága Lizzym is!! Eltűnt!- zokogott. Döbbenten egymásra néztünk.

-         Azt hiszem, el van döntve a dolog. Maradunk.- szólalt meg Sam.

-         Benne vagyok.- felelte kitörő örömmel Dean

-         Édes Istenem, csak ezt ne….- sóhajtottam, és az ég felé emeltem a tekintetem.