42. fejezet

Meglepő események

Szombat délután van és már túl estünk az időmérőn. Az eső szakad, de ez nem érdekel és az se, hogy éppen Bernie-vel kellene lennem. Sebastian megszerezte a polet és gratulálnom kell neki. Végig rohantam a kamionok közt és neki mentem pár embernek.

- Elnézést, elnézést.-motyogtam és már ott se voltam. A barátom pont a motorhome előtt állt és ahogy meglátott elmosolyodott.

- Szia Lizzy.-köszöntött kedvesen. Szó nélkül megöleltem és végül megpusziltam. Ahogy ránéztem kicsit elpirult. Aranyos nagyon.

- Gratulálok.

- Köszönöm.-megsimogatta az arcomat.- Csurom vizes vagy.

- Tudom, de érted bármit megteszek.

- Este találkozzunk?

- Megpróbálok elszabadulni és átmegyek hozzád.

Sajnos nem sikerült betartanom az ígéretemet, mivel nekem kellett Berniet elkísérnem egy üzleti megbeszélésre. Bosco szabadestés, Apa pedig nem érzi jól magát. Mostanában elég sápadt és szerintem fogyot is. A vacsorát szótlanul ültem végig és bámultam magam elé. Halálra unom magam. Megszólalt a mobilom és mindenki rám figyelt.

- Elnézést ez fel kell vennem.-álltam fel az asztaltól.- Szia Sebastian.

- Szia Lizzy. Akkor…átjössz hozzám?

- Sajnos nem tudok, mert én kísértem el berniet az üzleti vacsorájára. Sok öltönyös fakabát közt  halálra unom magam. –kuncogást hallottam a vonal túl végéről.- Nem vicces.

- Bocsi. Holnap a verseny előtt találkozzunk?

- Persze. Most mennem kell.

- Légy jó Lizzy.-köszönt el Sebi és vonalat bontott.

23 óra fele indultunk vissza a szálódába. Én vezettem a fekete színű Mercedest, míg Bernie az anyós ülésen ücsörgött szótlanul. Kínos ez a csend. Gondoltam meg kellene szólalnom, de megelőzött.

- Kedves Lizzy kérdezhetek valami fontosat?

- Persze uram.- biccentettem egyet és vártam.

- Te és Sebastian Vettel egy párt alkottok?

- Fogjuk rá.-válaszoltam úgy, mint ha ez olyan egyértelmű lenne.

- Fogjuk rá?

- Tudja Uram, hogy mi a helyzet az életemmel. Ezért miután visszatértem szünetett kértem. Előbb múljon el a veszély és utána jöhet a boldogság.

- Arra nem gondolsz, hogy együtt könnyebb legyőzni bármit?-kérdezte kedvesen.

- Mindenki ezzel jön.- sóhajtottam egy nagyot.- Azonban arra senki se gondol, hogy ha beüt a baj és teszem fel Sebastiant elveszíteném akkor örökre bűntudatom lenne?

Úgy látom ezzel feladtam a leckét az öregnek. Szótlanul bámult, majd kinézet az ablakon. Már csak pár perc és megérkezünk. Nem kell többet beszélnem erről a témáról. A parkolóból már külön külön tértünk fel a szobáinkba. Fáradtan bújtam ki a kabátomból és ezek után a felsőmből. A golyóálló mellényt mindig viselem munka közben főleg mióta Bobbyt elvesztettem. Lelöktem azt is földre majd végig feküdtem az ágyamon. Le kellene zuhanyoznom, de előbb csak pár pillanatra behunyom a szememet. Azonnal álomba szenderültem.

…Minden olyan világos. A falak és a függönyök egyaránt. Ez nem az én házam. Az ablakhoz sétáltam és kinéztem az udvarra. Sebastian egy kis fiúval játszik. Boldognak tűnik.

- Anyu mikor jön haza?-szólalt meg a kis fiú csendesen. Kisétáltam a házból és ahogy ők ültek a gyepen én is követtem a példájukat.

- Tudod Anyu elment. Ahol most van találkozhat a nagymamáddal. Mind a ketten hősök voltak.

- Ezek szerint anyu meghalt?-érdeklődött a kis fiú. Sebastian szemébe könnyek gyűltek.

- Igen. Elütötte egy autó miközben egy olyan isdős kis lányt mentett meg, mint amilyen te vagy Mark.

- Anyu mesélt nekem arról amikor megismert téged akkor veszélyben volt…

- Igen, de együtt elhárítottuk a bajt. Gyere Picúr vár ránk a James nagyapa.-álltak fel a földről Sebastian…

Felriadtam. Őszíntén nem az lepet meg, hogy már meghaltam, hanem Sebastian szavai. Együtt elhárítottuk a bajt…Talán ez egy jel. Az oldalamra fordultam és ránéztem a mobilom kijelzőjére. Az idő hajnali egy körül jár. De nem is ez a fontos. Hanem a háttér kép. Sebastian és én vagyunk rajta még amikor boldogok voltunk és egy pár. Azt hiszem a szívemre kellene hallgatnom…

Az Olasz Nagydíjat alig 5 erce intették le. A boksz utcában nagy az ünneplés és a kiabálás. Én pedig itt állok a Toro Rosso-s szerelők közt és ünneplek. Sebastian megnyerte a versenyt. Ma két dolgot elhatároztam. Első, hogy kibékülök Sebastiannal. Az álom vagy mi megerősített egy dologban. Szükségem van a barátomra. Ez a második alkalom, hogy majd nem ugyanazt álmodtam. Családom van(volt). Anélkül nem megy végbe, ha most nem cselekszek. Igaz egyszer kis lányom volt, egyszer pedig kis fiam. Édes mindegy…

A második megtudom, hogy Apának mi a baja. Most már kedvesebb velem, de feltűnt állandóan sápadt és fáradékony.

Este később érkeztem meg a buli helyszínére. Farmer szoknyát és naracs színű spagetti pántos topot viseltem. Sebastian a bár pultnál ücsörgött egy sráccal beszélgetett. Szerencsére nekem háttal ült és nem vett észre. Odaosontam mögé és megpusziltam.

- Gratulálok.-mosolyogtam rá kedvesen.

- Lizzy táncolunk?

- Persze.- megfogta a kezemet és elindult velem a táncoló emberkék közé. A tácparketten kicsit egymáshoz simulhattunk. Újra érezhettem a bőre illatát és érezhettem a szív dobogását. Még nem akarom elmondani neki, majd ha kettesben leszünk.

- Sebi…

- Igen?-nézett a szemembe.

- Ugye tudsz valamit az apámról amit én nem?

- Pontosan.

- Elmondod?

- Sajnálom, de nem lehet. Majd elmondja őt.-mutatott a bár pult felé ahol az előbb említett személy ücsörgött. Nem mondtam semmit se, csak bólintottam és leültem apám mellé. Aki bámult maga elé miközben az ujjával köröket rajzolt a martinis pohár szájára.

- Szia Apa. Beszélni szeretnék veled.

- Hallgatlak.

- Mit titkolsz? Mindenki tud, mindent csak én nem. Elvileg egy család lennénk akik kitartanak jóban rosszban. Had segítsek.-fogtam meg a szabad kezét.

- Megoldom.-felelte egyszerűen és bele kortyolt az italába. Azonban kikaptam a kezéből a poharat.

- Nem hagyom annyiba.-kiabáltam. Apa nagyot sóhajtott és felém fordult.

- Tüdő rákom van.

Teljesen ledöbbentem és a poharat elejtettem. A szemembe könnyek gyűltek és a mellkasom szorítnai kezdett.

- Tessék?

- Sajnálom Lizzy.

Felpattantam a székről és elrohantam. Nem érdekelt semmi és senki. Sebastian hiába szólongatott nem álltam meg neki. A szálódánk folyosóján rogytam össze és most már zokogtam. 2001-ben az orvosok mondták a tragédia után, hogy apa felelőtlen volt. Nem foglalkozott az elő írásokkal és nem használta a légzés könnyítő maszkot ami egyben megakadályozza a szenyeződések bejutását. Ehez vezetett minden.

- Lizzy gyere.-guggolt le mellém Sebastian és a szobája felé támogatott. Ahogy beléptünk a helységbe leültett egy fotelbe és egy pohár vízzel tért vissza.- Igyál.

- Te tudtad?

- Egy véletlen miatt. Sajnálom.- megsimogatta az arcomat. Azt hiszem most tört meg bennem minden küzdelem. Közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam. Szinte faltam az ajkait. A következő pillanatban már a ruháinktól szabadítottuk meg egymást.

- Szeretlek.- motyogtam két csók közt.

- Én is.

- Veled akarok lenni. Nem érdekel a fejvadász.- a szeembe nézett és tudtam, hogy megleptem.

- Köszönöm.- hosszasan megcsókolt és tudtam ez a mi éjszakáánk lesz…

Reggel amikor felébredtem már Sebastian ébren volt. Hanyat feküdt az ágyon én pedig félig rajta. Na jó ez túlzás, de a fejem a mellkasán pihent. Köszönés gyanánt megpusziltam és még közelebb bújtam hozzá. Mosolyogva kezdte el simogatni a vállamat.

- Szeretlek Lizzy.

- Én is téged. Kár, hogy New York-ba kell mennem.- húztam el egy fintorra a számat.

- Majd ha vég elesz mindennek rengeteget együtt lehetünk. -Simogatta meg az arcomat. Elmosolyodtam.

- Tudom.

- Várj. Adni szeretnék neked valamit.-kihajolt az ágyból és kihúzta az éjjeli szekrény fiókját. Nem láthattam, hogy mit kotoz benne, de amikor visszafordult felém egy gyűrűt tartott a kezében. Azonnal leesett valami.

- Sebi…

- Ez még nem eljegyzési gyűrű. Nem egy bizsu vacakkal fogom megkérni a kezedet.-méltatlankodott, miközben éreztem az arcom vörös lesz. Eközben felhúzta a gyűrűt az ujjamra.- Szeretlek és tud, hogy veled leszek mindig.

- Köszönöm.